1. Hőszivattyú és napelem jótékony szimbiózisa

    2016-07-14 / Egyéb

    Sokan úgy hiszik, a passzívházba nem kell fűtés, pedig a hazai éghajlat mellett a téli hónapokban a komfortérzéshez szükség van valamilyen fűtésre. Pillanatnyilag a legésszerűbb kombináció a napelemekkel működtetett hőszivattyús fűtés. Az áramtermelő napelemek világpiaci ára az elmúlt öt évben 65 százalékot csökkent, így hazánkban is megélénkült az ilyen rendszerek háztartási alkalmazása.
    (olvass tovább…)


  2. Luxus lett az új lakás – ehhez még a CSOK sem elég

    2016-04-25 / Egyéb

    A CSOK iránt érdeklődők mostanra szinte már fejből tudják az egy, kettő vagy három gyerek mellé igénybe vehető pontos támogatási összegeket. Az új lakások után járó maximális 10 millió forint elsőre sokkal vonzóbbnak tűnik, mint a használt lakásra – 3 gyerek esetén – igénybe vehető 2,2 millió. Érdemes azonban utánaszámolni, hogy egy új lakás megvásárlása mennyivel kerül többe, mint egy azonos méretű használt lakás megvétele.  (olvass tovább…)


  3. Dupla fizetést hozhat a csok

    2016-04-13 / Egyéb

    Az itthon maradt építőipari szakmunkások bérét is magukkal húznák a külföldről hazatelepülők. A nettó 140-180 ezres fizetés meg is duplázódhat, ha a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) generálta építési hullám magasra csap. (olvass tovább…)


  4. Családi házak felújításával folytatódik az Otthon Melege Program

    2016-04-12 / Egyéb
    2016. július 1-jétől 5 milliárd forint keretösszeggel induló vissza nem térítendő támogatást biztosít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium családi házak energetikai korszerűsítésére és felújítására.

    A 2014-ben indult Otthon Melege Program legújabb alprogramjának részleteiről Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár számolt be az Öko City kiállításon tartott sajtótájékoztatón, 2016. április 6-án.

    Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

    A kormány számára alapvető fontosságú, hogy olyan programokkal támogassa a családokat, amelynek köszönhetően a háztartások energiafelhasználása érzékelhető mértékben csökken. A 2014 szeptemberében indult Otthon Melege Program eddig közel 17 milliárd forint keretösszegben biztosított támogatást, melynek eredményeként mára több mint 85 ezer háztartás energiahatékonysága javult.

    A legújabb alprogram célja a családi házak energetikai korszerűsítése és felújítása. Ennek során támogatható az épületek homlokzati nyílászáróinak cseréje, homlokzatok hőszigetelése, épületgépészeti rendszerek (pl. kazánok, radiátorok) energia-megtakarítást eredményező cseréje, illetve felújítása és az épület gépészeti rendszeréhez csatlakozó megújuló energiafelhasználás kialakítása (napelemes rendszerek, napkollektoros rendszerek, biomassza kazánrendszerek kiépítése).

    Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

    Szabó Zsolt szólt arról, hogy az alprogram meghirdetésekor rendelkezésre álló 5 milliárd forintos keretösszeg elosztása régiónként történik épületszám/régió arányban megosztva. A vissza nem térítendő támogatásban részesíthető pályázatokat az arányosan elérhető CO2 megtakarítás figyelembevételével rangsorolják.

    A keretösszegre való tekintettel kizárólag a hagyományos technológiával 1996 előtt épült és 1995. december 31-ig kiadott építési engedéllyel rendelkező, egy lakásos, legfeljebb 135 m2 fűtött alapterületű, a pályázatot benyújtó magánszemély tulajdonában álló és a pályázat benyújtását megelőzően használatban lévő (lakott) családi házak energetikai korszerűsítésére nyújtható vissza nem térítendő támogatás az alprogram keretében.

    Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

    A támogatás az elszámolható költségek 40-55%-ára igényelhető a megvalósítandó fejlesztés összetettségétől függően, ezzel ösztönözve az épületek komplex fejlesztését. Az igényelhető támogatás maximális összege 2,5 millió forint. Támogatási kérelmeiket a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton nyújthatják be az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező magánszemélyek 2016. július 1-jétől a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig. 2016. április 7-től a pályázati útmutató megtekinthető a www.kormany.hu oldalon, jelen cikk jobb oldali hasábjában található csatolmányában.

    Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett pályázati konstrukciók célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassák a lakosságot az ország egész területén. A támogatások felhasználásával jelentősen javulhat a lakossági energia-felhasználás hatékonysága, csökkenhet a hazai szén-dioxid-kibocsátás, mindez nagymértékben hozzájárul a hazai klímavédelmi és energiahatékonysági célok eléréséhez.

    Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

    (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály)

    forrás: http://www.kormany.hu/


  5. Mégis kaphatunk ingyenpénzt lakásfelújtásra

    2016-04-05 / Egyéb

    Július elejétől várható a családi házak energiafelújítási pályázatainak térségenkénti kiírása. A vissza nem térítendő támogatás aránya összetettségtől függően le- és felfelé is eltér majd az átlagos 50 százaléktól. (olvass tovább…)